2007. május 4., péntek

A japán teázó


Ez az egyik kedvenc ülőhelyem. Eredetileg egy padot akartunk ide tenni. Én azonban nem tudtam kivárni, hogy az meglegyen, és odavittem két építkezésből megmaradt gránickockát, arra pedig tettem egy szintén építkezésből maradt pallót. Az eredmény átütő volt, lett egy teljesen japános hatású padunk. Rögtön továbbfejlesztettem, hoztam még egy kockakövet és még egy pallót, így lett ez a sarokpad. Később, amikor Tamásnak volt egy kis ideje, lecsiszolta a pallókat, én pedig lekentem őket matt lakkal - de igazából enélkül is szép volt. Vettünk egy kb. hatvan centis fehér terméskövet, amelyiknek az egyik oldala egyenes volt. Ezt tettük elé asztalnak.

Az egésznek van egy japános hangulata, miközben nem szorosan vett japánkerti környezetébe is szépen beleilleszkedik. A nagyzolás kedvéért azért japán teázónak hívjuk.

Sokat szoktam itt ülni, mert nagyon szeretem ennek a helynek a hűvös nyugalmát. Április közepén ezt látom innét:

Nincsenek megjegyzések: